Ezennel meghívom az összes guild tagot egy jópofa mérkőzésre!
2007. 06. 26-án, kedd este 9-kor várom az összes bátor, mindenre kész jelentkezőt a Northsire-i apátságba (humán kezdőhely) egy kis vetélkedőre. A verseny mibenléte titkos, a feladatot majd a helyszínen kapjátok meg!
Aki játszani kíván, az a fent említett időpontban jelenjen meg egy tetszőleges, első szintű karakterrel az apátság mögötti hídnál, és szóljon nekem, beveszem a raid csoportba. Semmiféle felszerelésre nem lesz szükség.
Hasznos tárgynyereményeket a vezetőség biztosít. :p
Sok sikert,
Gallagher
2007-06-25
2007-06-15
Novella részlet
Mérhetetlen exhibicionizmusomat elég nehéz véka alá rejteni, így álljon itt egy részlet a készülő novellámból. Ha kész lesz, úgy is közzé teszem. :p
"Zel arca kővé meredt, jól illett az erődítmény évszázados falaihoz. Rezzenéstelen volt. Felemelte bal kezét. Mutató és középső ujjának begyét a két csontvázra emelte és azok sikongatva menekültek az éjszínű csukjába öltözött idegen elől. Visszajönnek majd, gondolta a lovag, de ennek most nincs jelentősége. Azonnal látnia kell Foresht, mert a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt megbeszélték.
Mire elérte az erőd kapuját az örjöngő őrök tajtékozva vágtattak vissza felé, szencségtelen szitkokat szórva a behatolóra. Harci lázuk örömmámorrá szelidült, amikor látták, ahogy a nagy, korhadt fából készült kapu előtt stázsáló testvéreik is megindulnak, hogy ízekre szedjék megcsúfolójukat.
Zel nem kívánt megküzdeni ezekkel a szerencsétlenekkel. Nem volt dolga velük. Foresh-sel volt dolga, aki galádul megszegte szavát. Ahelyett, hogy elhagyta volna Maresh erdejét összecimborált egy nekromantával és további falvakat foglalt el. Lakosaikat lemészárolva, élőhalott seregeket állított. Zel, mint fény felszentelt diplomatája eltökélte, hogy nem tűri tovább az Ork ármánykodásait.
Sietve menetelt a kapu felé, ahonnét két, ütöt-kopott páncélba öltözött hulla rohant feléje. Izzó szemük ragyogott a sisakrostély mögött, alabárdjukat magasra emelve rohamozták a lovagot.
- Ki a fény ellen vét megkapja büntetését! - ordított és lába alatt lila derengés jelent meg.
- A fény nevében ez a föld megtisztíttatik! - kiáltattott és körülötte vörösen izzani kezdett a tarló.
- Aki rám kezet emel, megtoroltatik! - hörögte mérgesen, mire Oltalmazó, a pajzsa izzani kezdett.
Megállt, és kihasználta a maradék pár pillanatot és szent dühét a támadóira szórta, mire azok csontvázai megrepedtek, mozgásuk esetlenné vált. A szemükben a pokoli tűz viszont ugyanúgy izzott, mikor rávetették magukat a lovagra.
Az első alabárdos fegyvere a pajzsán landolt, égető fájdalmat juttatva tulajdonosában, aki visszahőkölt meglepetésében. Egy időben ezzel zuhant Zel jobb vállára a másik alabárd, amely csikorogva csúszott le a sokat látott páncélról. A penge vágása után egy vékony kékes vonal maradt csupán. Kizárólag ennyi árulkodott arról, hogy a páncélban rejlő mágikus energiák elnyelték az ütés nagy részét.
A lovag kardot rántott. A lilán izzó penge első útja precízen keresztezte a támadó könyökhajlatát. Zel nem várta meg, míg a mágikus energiák újra összeforrasztják a szuvas csontokat, a repülő lévő alkarcsontokat a levegőben zúzta szét a kard markolatával, mialatt elmormolt egy rövid fohászt.
Imája meghallgattatott. Mikor a háta mögül rohamozó ellenfelét megelőzve előreszúrt, a páncél lemezei között a csontváz gerincét találta el, ami ezáltal egyensúlyát vesztve, hangos reccsenéssel omlott a szent tűztől lángoló földre. A negyedik támadó ekkor lecsapott. Zel egy szempillantásnyi idő alatt elrántotta arcát a hatalmas alabárd útjából, ami így a csukját hámozta le az elöl nyitott sisakjáról, majd továbbzúgott a füle mellett. A vállvért és a sisak közötti rés épp elég volt, hogy a bárd félelmetes reccsenéssel beleálljon a lovag vállába.
Zel felordított fájdalmában, pajzsot tartó keze véres húscafatként lógott a válláról. A támadója kéjes hörgéssel megforgatta a bárd nyelét, hogy kimélyítse a borzasztó sérülést. A lovag az égiek pörölyét idézte a támadójára, amely elejtette fegyverének nyelét és állva maradva Zel feje mellett bambult a végtelenbe. A fájdalomtól részegülve összpontosította az őt megszállt fény energiáit és az ájult katonára ürítette a pillanat törtrésze alatt.
Kardját beakasztotta az alabárd pengéje alá és egy fájdalmas kiáltással kirántotta a vállából. Hatalmas csattanással érkezett egy ütés hátulról, aminek a nagyját felfogta a hátvért, de a zúzódásból származó izomfájdalom megmaradt. A lovag visszafordult, mire a sisakjára hatalmas ütést mért a másik szörny. Megpróbált erőért fohászkodni, de az ima szavait egy újabb, hátulról érkező csapás ütötte ki a fejéből. Zel hátrahőkölt, hogy egyszerre lássa mind a négy támadóját. Baljáról újabb ütés érkezett, amit ráengedett a bénán csüngő karjára, majd irtózatos csapást mért a bárdot fogó kezekre, amelyek könyökből szakadtak le. Az ezt követő sátáni sivítás nem töltötte el félelemmel, inkább kitisztította az ütésektől csengő fejét. A megcsonkított csontvázat mellberúgta, mire az elterült a földön, majd oldalra lépve egy másik, félkezű támadójának térdizületeit törte össze, amely így neki esett a harmadik támadónak, mely éppen szúrásra emelte fegyverét. Zel ezt könnyedén hárította, majd egy riposzt keretében beszúrta kardját a sisak rostélyán.
Hatalmas fájdalom hasított a bal lábába. Egy alattomos vágás felszakította a térdhajlatában feszülő szallagok nagyját. Zul hátraesett, kardja kizuhant kezéből. Védelmül magához hívta a fényt, mely átölelte. A homályos burkon át látta a támadókat, akik a súlyos sérülésük ellenére ismételten az életére törtek, de érezni nem érzett semmit. Csukott szemmel, összeszorított foggal a fényhez fohászkodott.
- Gyógyítsd be sebeim, hogy harcomat folytatni tudjam! Engedd, hogy erőt adjak a gyengének, bátorságot oltsak a reménytvesztettek szívébe! Hadd legyek oltalmazója a rendnek és életnek, a Te dicsőségedre!
Az fohász végén érezte, hogy imája meghallgattatott. Bal karjában újra lüktetett a vér, lába újra mozgott. Megkereste a kardját, lassan felemelkedett, mire a védelmét szolgáló energiamező szertefoszlott. Erre számított, így a jobbjáról érkező csapást könnyedén hárította, majd a karddal visszatámadt. De olyan erővel, hogy az ellenfele medencéje darabokra szakadt. A másik irányból érkező csapást mellett ellépve, a jobb karjával az oldalához szorította a fegyvert, majd egy heves mozdulattal kitépte támadója kezéből, és lefejelte a félkarút. A pajzsa mögé bújva elképzelte a sok borzalmat, amit ezek a hitvány szörnyek műveltek az erdő lakóival és megtorlásért imádkozott. A válasz nem maradt soká. Az ellenfelek maradványai porszemekké robbantak szanaszét a még mindíg izzó tarlón."
"Zel arca kővé meredt, jól illett az erődítmény évszázados falaihoz. Rezzenéstelen volt. Felemelte bal kezét. Mutató és középső ujjának begyét a két csontvázra emelte és azok sikongatva menekültek az éjszínű csukjába öltözött idegen elől. Visszajönnek majd, gondolta a lovag, de ennek most nincs jelentősége. Azonnal látnia kell Foresht, mert a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt megbeszélték.
Mire elérte az erőd kapuját az örjöngő őrök tajtékozva vágtattak vissza felé, szencségtelen szitkokat szórva a behatolóra. Harci lázuk örömmámorrá szelidült, amikor látták, ahogy a nagy, korhadt fából készült kapu előtt stázsáló testvéreik is megindulnak, hogy ízekre szedjék megcsúfolójukat.
Zel nem kívánt megküzdeni ezekkel a szerencsétlenekkel. Nem volt dolga velük. Foresh-sel volt dolga, aki galádul megszegte szavát. Ahelyett, hogy elhagyta volna Maresh erdejét összecimborált egy nekromantával és további falvakat foglalt el. Lakosaikat lemészárolva, élőhalott seregeket állított. Zel, mint fény felszentelt diplomatája eltökélte, hogy nem tűri tovább az Ork ármánykodásait.
Sietve menetelt a kapu felé, ahonnét két, ütöt-kopott páncélba öltözött hulla rohant feléje. Izzó szemük ragyogott a sisakrostély mögött, alabárdjukat magasra emelve rohamozták a lovagot.
- Ki a fény ellen vét megkapja büntetését! - ordított és lába alatt lila derengés jelent meg.
- A fény nevében ez a föld megtisztíttatik! - kiáltattott és körülötte vörösen izzani kezdett a tarló.
- Aki rám kezet emel, megtoroltatik! - hörögte mérgesen, mire Oltalmazó, a pajzsa izzani kezdett.
Megállt, és kihasználta a maradék pár pillanatot és szent dühét a támadóira szórta, mire azok csontvázai megrepedtek, mozgásuk esetlenné vált. A szemükben a pokoli tűz viszont ugyanúgy izzott, mikor rávetették magukat a lovagra.
Az első alabárdos fegyvere a pajzsán landolt, égető fájdalmat juttatva tulajdonosában, aki visszahőkölt meglepetésében. Egy időben ezzel zuhant Zel jobb vállára a másik alabárd, amely csikorogva csúszott le a sokat látott páncélról. A penge vágása után egy vékony kékes vonal maradt csupán. Kizárólag ennyi árulkodott arról, hogy a páncélban rejlő mágikus energiák elnyelték az ütés nagy részét.
A lovag kardot rántott. A lilán izzó penge első útja precízen keresztezte a támadó könyökhajlatát. Zel nem várta meg, míg a mágikus energiák újra összeforrasztják a szuvas csontokat, a repülő lévő alkarcsontokat a levegőben zúzta szét a kard markolatával, mialatt elmormolt egy rövid fohászt.
Imája meghallgattatott. Mikor a háta mögül rohamozó ellenfelét megelőzve előreszúrt, a páncél lemezei között a csontváz gerincét találta el, ami ezáltal egyensúlyát vesztve, hangos reccsenéssel omlott a szent tűztől lángoló földre. A negyedik támadó ekkor lecsapott. Zel egy szempillantásnyi idő alatt elrántotta arcát a hatalmas alabárd útjából, ami így a csukját hámozta le az elöl nyitott sisakjáról, majd továbbzúgott a füle mellett. A vállvért és a sisak közötti rés épp elég volt, hogy a bárd félelmetes reccsenéssel beleálljon a lovag vállába.
Zel felordított fájdalmában, pajzsot tartó keze véres húscafatként lógott a válláról. A támadója kéjes hörgéssel megforgatta a bárd nyelét, hogy kimélyítse a borzasztó sérülést. A lovag az égiek pörölyét idézte a támadójára, amely elejtette fegyverének nyelét és állva maradva Zel feje mellett bambult a végtelenbe. A fájdalomtól részegülve összpontosította az őt megszállt fény energiáit és az ájult katonára ürítette a pillanat törtrésze alatt.
Kardját beakasztotta az alabárd pengéje alá és egy fájdalmas kiáltással kirántotta a vállából. Hatalmas csattanással érkezett egy ütés hátulról, aminek a nagyját felfogta a hátvért, de a zúzódásból származó izomfájdalom megmaradt. A lovag visszafordult, mire a sisakjára hatalmas ütést mért a másik szörny. Megpróbált erőért fohászkodni, de az ima szavait egy újabb, hátulról érkező csapás ütötte ki a fejéből. Zel hátrahőkölt, hogy egyszerre lássa mind a négy támadóját. Baljáról újabb ütés érkezett, amit ráengedett a bénán csüngő karjára, majd irtózatos csapást mért a bárdot fogó kezekre, amelyek könyökből szakadtak le. Az ezt követő sátáni sivítás nem töltötte el félelemmel, inkább kitisztította az ütésektől csengő fejét. A megcsonkított csontvázat mellberúgta, mire az elterült a földön, majd oldalra lépve egy másik, félkezű támadójának térdizületeit törte össze, amely így neki esett a harmadik támadónak, mely éppen szúrásra emelte fegyverét. Zel ezt könnyedén hárította, majd egy riposzt keretében beszúrta kardját a sisak rostélyán.
Hatalmas fájdalom hasított a bal lábába. Egy alattomos vágás felszakította a térdhajlatában feszülő szallagok nagyját. Zul hátraesett, kardja kizuhant kezéből. Védelmül magához hívta a fényt, mely átölelte. A homályos burkon át látta a támadókat, akik a súlyos sérülésük ellenére ismételten az életére törtek, de érezni nem érzett semmit. Csukott szemmel, összeszorított foggal a fényhez fohászkodott.
- Gyógyítsd be sebeim, hogy harcomat folytatni tudjam! Engedd, hogy erőt adjak a gyengének, bátorságot oltsak a reménytvesztettek szívébe! Hadd legyek oltalmazója a rendnek és életnek, a Te dicsőségedre!
Az fohász végén érezte, hogy imája meghallgattatott. Bal karjában újra lüktetett a vér, lába újra mozgott. Megkereste a kardját, lassan felemelkedett, mire a védelmét szolgáló energiamező szertefoszlott. Erre számított, így a jobbjáról érkező csapást könnyedén hárította, majd a karddal visszatámadt. De olyan erővel, hogy az ellenfele medencéje darabokra szakadt. A másik irányból érkező csapást mellett ellépve, a jobb karjával az oldalához szorította a fegyvert, majd egy heves mozdulattal kitépte támadója kezéből, és lefejelte a félkarút. A pajzsa mögé bújva elképzelte a sok borzalmat, amit ezek a hitvány szörnyek műveltek az erdő lakóival és megtorlásért imádkozott. A válasz nem maradt soká. Az ellenfelek maradványai porszemekké robbantak szanaszét a még mindíg izzó tarlón."
Rang változások
Kicsit megváltozik a guild felépítése. Szeretném biztosítani a guild jövőjét, így magam mellé emelek segítőket, akik akkor is teljes mértékben "menedzselni" tudják a guildet, ha mondjuk sokáig távol vagyok. Ezen kívül szeretném szintekhez kötni a rangokat. A rangokhoz különféle jogok tartoznak, amiket remélem felelősséggel és büszkén viseltek majd.
A rangok megnevezései után a guildben aktív jogokat láthatjátok. A magasabb rang minden tud, amit az alatta lévők tudnak. A rangok a következők:
1-20 Újjonc: Guildchat Listen, Guildchat Speak
21-40 Játékos: Edit Own Public Note
41-54 Veterán: Invite Member
55-64 Tiszt: Officerchat Listen, Officerchat Speak, View Officer Note
65-70 Mester: Promote, Demote, Remove Player, Set Motd, Edit Public Note, Edit Officer Note
Ettől eltérni két esetben lehet:
Kikerülnek a guildből azok a karakterek, amelyek játékosai (tehát nem maguk a karakterek) nem léptek be a játékba 6 hétig.
Kikerülnek a guildből azok a játékosok (tehát összes karakterrel együtt), akiket a mesterek jónak látnak. Puktum. :p
Tabbard: Minden "Játékos" szintet elért karakter ingyen tabbardot kap, ha nincs neki.
Remélem pozitívan fogadjátok majd a változtatásokat.
Üdv,
Gallagher
A rangok megnevezései után a guildben aktív jogokat láthatjátok. A magasabb rang minden tud, amit az alatta lévők tudnak. A rangok a következők:
1-20 Újjonc: Guildchat Listen, Guildchat Speak
21-40 Játékos: Edit Own Public Note
41-54 Veterán: Invite Member
55-64 Tiszt: Officerchat Listen, Officerchat Speak, View Officer Note
65-70 Mester: Promote, Demote, Remove Player, Set Motd, Edit Public Note, Edit Officer Note
Ettől eltérni két esetben lehet:
- Az altok megkaphatják a főkarakter alatti szintet eggyel. (Pl. Ha eljutottál a tiszti rangig, akkor feltételezzük, hogy van annyi tapasztalatod a játékban, hogy a mellék karaktered lehessen veterán).
- Ha valami nagyon különleges és fontos dolgot teszel a guild érdekében, akkor soron kívül a következő rangot kapod meg (Pl. ha 42-dik szinten invitálsz a guildbe 5 használható embert, akkor símán megkapod a "Tiszti" minősítésedet).
- Ha új játékos (nem új karakter) érkezik a guildbe, akkor 1 hétig a rangja alatt 3 ranggal sorolódik be, majd utána nyerheti el az őt megillető rangot.
- Mester rangra csak a mesterek teljes egyetértése esetén lehet emelni valakit.
Kikerülnek a guildből azok a karakterek, amelyek játékosai (tehát nem maguk a karakterek) nem léptek be a játékba 6 hétig.
Kikerülnek a guildből azok a játékosok (tehát összes karakterrel együtt), akiket a mesterek jónak látnak. Puktum. :p
Tabbard: Minden "Játékos" szintet elért karakter ingyen tabbardot kap, ha nincs neki.
Remélem pozitívan fogadjátok majd a változtatásokat.
Üdv,
Gallagher
2007-06-11
Első 70-es a guildben!
Első 70-es a guildben!
Aludrien és Gallagher fogadott abban, hogy ki éri el először a 70-es szintet. Az önbizalom teljes hiánya mutatkozott, amikor mindketten a másikat jelölték meg első befutónak. A tét 100 arany volt, amit a megállapodás értelmében az fizet a másiknak, aki először eléri a 70-es szintet.
Gallagher nyert, a pénz kifizetésre került. Úgy tűnik nem sokkal marad el Aludrienn, majd a kemény mag következik, ahol már szinte mindenki átlépte a 60-as határt.
Jó játékot,
Gallagher
2007-06-05
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)